szarvasifc.hu 2022 slider1b
szarvasifc1

Vasárnap délután a Dévaványa együttesét fogadtuk betegségek és sérülés miatt tartalékos kerettel. Ismét remekül kezdtük a meccset, negyedóra után már háromgólos előnybe kerültünk. A félidő hátralévő részében is jól játszott…

Vasárnap délelőtt Mezőberénybe látogattunk, ahol azzal a tudattal léptünk pályára, hogy győzelmünk esetén a két csapat helyet cserélhet a tabellán. Ennek megfelelően nagy lendülettel kezdtek a csapatok, de amíg mi…

A 17. játéknapon a Mezőhegyesi SE csapatát láttuk vendégül. Az elmúlt heti orosházi sikerrel a hátunk mögött szálltunk harcba a három bajnoki pontért. Lendületesen kezdtünk, az esőtől vizes talajhoz is…

Az ifjúsági pontvadászat tavaszi következő fordulójában vasárnap Szeghalomra látogattunk. Az első félidőben szinte lekopíroztuk a múlt heti játékot :jó kezdés, gyors gól utána hibákkal teli visszaesés, fordítás. Nagy erőfeszítések árán…

A Szarvasi FC U13-as csapatának március 7-én rajtolt el a tavaszi idénye, melynek első állomása a Dévaványa elleni mérkőzés volt, hazai környezetben. A borongós időben megrendezett meccsen folyamatos játék nem…

Vármegyénk első osztályában a 16. fordulót rendezték meg, amelynek keretében Orosházára látogattunk. A hazai ULE nem titkoltan még nem mondott le a bajnoki cím megszerzéséről, bár esélye erre, akárcsak nekünk,…

Szarvas Fc 1905 Facebook